CROWDFUNDING (mi is az pontosan):
Pár hónapja úgy döntöttünk, hogy utólagosan elindítunk egy "crowdfunding" programot, röviden egy adománygyűjtést a filmmel kapcsolatban. A film, amire gyűjtünk elérhető lesz bárki számára, természetesen ingyenesen, a célja, hogy minél többekhez -szórakoztatva- eljuttassa Le Prince nevét, és kilétét. Az összegyűlt összeget terveink szerint az alábbiak egy részére, jobb esetben mindegyikére fogjuk fordítani:
ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGÉNEK ÖSSZEGYŰJTÉSE
A film saját költségből készül, profitálni nem fog belőle senki. A "veszteséget" szeretnénk pótolni elsősorban, mely lényegében annyit fog eredményezni, mintha Bársony Dávid személyesen megelőlegezte volna az adományozott összeget, hogy a film elkészítése időben megkezdődhessen.
STÁB-FIZETÉS PÓTLÁSA
Hogy ha összegyűlik megfelelő mennyiségű összeg, utólagosan kifizethessük stábtagjainknak, színészeinknek az áldozatos munkát, melyet szívességből vállaltak el. Mivel eddig Bársony Dávid többnyire saját költségből készítette a filemet, csak a szívességgel meg nem oldható költségelemekre költve, így a filmben dolgozók fizetést nem kapnak. Ezt szeretnénk, -ha sikerül- a költségvetés ily módon való kibővítésével pótolni. Természetesen fizetés csak a stábtagoknak jár, profitálni sem a rendező, sem a stúdió nem fog a filmből.
LÁTVÁNYOSABB, KÖLTSÉGESEBB FELVÉTELEK
Számos komolyabb költség is felmerült, (mint például a gőzmozdony fizetése, melynek felfűtése csupán 300 ezer forint minimálisan) melyeket az előbb említett költségvetésnek kevéssé nevezhető költségvetésből finanszírozni nem tudunk. A munkafolyamatot felgyorsítaná, és megkönnyítené, sőt néhány helyzetben csupán ez tenné lehetővé a megvalósítását, a költségvetés megteremtése.
EREDETI NYELVŰ UTÓSZINKRON
Tervbe volt véve, már szinte a filmötlet megszületése óta, hogy ezt a filmet eredeti nyelven kell leforgatni, vagy mindenesetre el kell hozzá készíteni egy eredeti nyelves, azaz francia-angol utószinkront.Ennek megvalósításához mindenképpen nagy segítség a költségvetés növelése, azaz a crowdfounding program, így ha csupán ezt szeretné támogatni, akár ezt kommentben vagy emailben megüzenve támogathatja a filmet, és mi azt az összeget akkor csak ennek megvalósítására fordítjuk majd.
MOZI PREMIER
A Stábnak, és Adományozóknak a film monumentalitását figyelembe véve moziban megrendezett zárt körű premiere-t fogunk tartani. A mozibérlés és élelmezés ön-költéségét enyhítenénk.Értelem szerűen ez az a felhasználási terület, melyre legutolsó sorban fogunk pénzt fordítani, csupán a forgatás után megmaradt összeg kerül ezen esemény megrendezésének, színvonal-emelésének ráfordítására.
+ EGYÉB,
az útközben felmerülő váratlan költségelemek, melyek nagyobb költségvetéssel nem akadályozhatnák a forgatást, és a film további készültét.
Amennyiben Ön is szeretné támogatni stábunkat, és a film elkészültét, úgy ezt az Indiegogo, vagy az Ulule oldalon is megteheti.
(Az oldalak nevére kattintva rögtön a projektünknél találja magát.)
Köszönjük!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------