A statisztikák egyenlőre azt mutatják, hogy érdemes volt a film elkészítése és a fáradalmas munka, azért hogy olyanok legyenek az eddig elkészült jelenetek, amik az időnkből és képességeinkből kitelnek. A magyarázata annak, hogy miért hagytuk abba a film forgatását igen csak hosszú. Az első indok az, hogy nincs időnk, abból kifolyólag, hogy iskolába járunk, ami elveszi majdnem az összes időnket. A nyári szünetben és egyéb szünetekben, esetleg hétvégenként. Pedig csak úgy tudnánk elkészíteni a filmet, ha a szünet összes napját filmforgatással töltenénk, ami pedig lehetetlen, hiszen semelyik szereplőnek nem a filmforgatás a legfontosabb időtöltés (főleg nyári szünetben), hiszen gyakorlatilag ez egy munka, tehát fárasztó, a szünetben pedig minden ember pihenni szeretne. Így máris érthető, hogy miért nincs kész a film úgy, hogy a szünetek maximum 20%-át töltöttük filmforgatással. A második ok pedig, kikövetkeztethető az első indoknak az okozatából. Az ok úgy hangzik, hogy mivel nem tudtunk sok időt tölteni a forgatásokkal, ezért lassan tudtunk csak előrehaladni, az ember változik az idő múlásával, például új frizurája lesz vagy ebben a korban megváltozik az arca netán fogszabályzója lesz, így előfordulhatott volna, mivel a jeleneteket nem abban a sorrendben forgatjuk le, amilyen sorrendben a filmben egymás után következnek, hanem össze-vissza, hogy egy jelenetváltáskor megváltozik a haja egy szereplőnek, majd később visszaváltozik. Ezért úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk a film forgatását, mivel az előbbiek nagyon zavaróak lehetnek egy néző számára.
Nagy örömünkre, mint már említettük a statisztikák jó eredményt mutatnak. Ez nagy motiváció egy filmstúdió számára, így nagy valószínűséggel még sok kisfilmet, 4 év múlva talán még játékfilmet is láthatnak a youtube-on és ha jól megy minden akár még a tévéjükön is. De ez még nagyon-nagyon messze van.
The filming of Stolen Byte (Lopott Byte) is ended; but the film isn't ended. And in the future will not ended. But we thougt we upload the film to the Youtube because we had a lot of work on that scenes that are ended and we wanted to know how much you like this film.
The statistics are good so that shows us the hard work made sense. So that was motivation for us and you can see in the future many shortfilms from Red King Studio.